51

A virágpiac pompás színekben és kellemes illatoktól tündökölt, és nem volt sehol egyetlen janicsár sem. Ezio izgatottan járta végig, mert hiába a bőség, ha éppen azt a virágot nem találja, amit keres.

— Úgy látom, neked van költeni való pénzed — mondta az egyik virágárus, ahogy Ezio a standjához közeledett.

— Mi kellene, barátom?

— Tulipánt keresek. Fehéret, ha lehetséges.

A virágárus elszomorodott.

— Ó, tulipán. Sajnálom, de éppen kifogytam belőle. Talán valami mást helyette?

Ezio ingatta a fejét.

— Sajnos nem én döntök.

A virágárus egy pillanatig elgondolkodott a problémán, majd előrehajolt, és bizalmasan szólt Ezióhoz.

— Nos, akkor elárulom a titkomat, csak neked. A fehér tulipánok nagy részét saját kezűleg szedem a lóversenypálya mellett. Úgy igaz, ahogy mondom. Nézd meg a saját szemeddel!

Ezio elmosolyodott, elővette a tárcáját, és bőkezűen megajándékozta az árust.

— Grazie.

Sietve haladt át a nap melegítette utcákon a lóversenytérig, és valóban, a pálya egyik oldalán a fűben bőségesen talált fehér tulipánt. Boldogan lehajolt, előpattintotta a rejtett pengéjét, és levágott annyit, amennyi reményei szerint elegendő lehetett Sofiának.